Ha Egerben járunk, első utunk vezessen a város főterére, a Dobó térre!
A térre érkezve láthatjuk, hogy a tér tele van élettel és pezsgéssel: a fiatalok egyik kedvenc közösségi helye, ahol a kisebb gyerekek szaladgálnak, a biciklisek és gördeszkások akrobatikus mutatványokkal mulatják az időt, de a szerelmes párok egyik kedvenc találkozóhelye is egyben. Nyáron virágzik ki igazán a Dobó tér, ilyenkor szinte mediterrán környezetben érezhetjük magunkat.
Eger szívének is nevezhetjük, hiszen valóban a város központja: minden fontosabb nevezetesség, emlékhely könnyen, pár perces sétával elérhető.
A tér elején található szökőkút igazi frissülést ad a nyári melegben. A térnek szinte a közepén Eger egyik legmeghatározóbb történelmi momentumát ábrázoló szoborcsoportot találjuk. A 19. század végén az egriek szerettek volna emléket állítani a hős várkapitánynak. A feladatra Stróbl Alajos szobrász vállalkozott, akinek további művei közé tartozik Szent István lovas, Jókai Mór és Arany János szobra is. Az ünnepélyes átadásra 1907. augusztus 18-án került sor. A szoborcsoport központi eleme a kardját az ég felé emelő Dobó, jobbján egy egri vitéz, másik oldalon pedig a törökre követ hajító nő ikonikus alakjai láthatóak.
Séta közben leülhetünk, gyönyörködhetünk a barokk építészet szépségében, számos programnak és rendezvénynek is helyet ad Eger szíve: ha hideg téli estéken tévednénk ide, akkor forralt borral melegíthetjük fel magunkat, tavasszal pedig az Egri Csillag Weekend zenés és boros élményekkel várja az érdeklődőket.
You may also like
GARANTÁLT EGRI VÁROSNÉZÉS! Minden szombati napon, június 7 – augusztus 31-ig.A városnézés időtartama 1 óra 30 perc.Találkozás: 10.00 óra, Tourinform Iroda3300 Eger […]
Egri Road Beatles Múzeum információk · Leírás · Belépő / Jegyárak Az Egri Road Beatles Múzeum, Kelet-Közép Európa egyetlen Beatles múzeuma 2015. május 15-én […]
Egri Vár Az Egri Vár ma védett műemlék, múzeumként működik. Állandó kiállításai bemutatják a vár történetét, föld alatti erődrendszerét, a középkori büntetési […]
Az Egri Bikavér Ünnep egy életérzés, amelyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Összegyűlünk, jó zene mellett egy kiváló környezetben kóstolgatjuk […]